Az agyalapi mirigy elégtelenségén azt értjük, hogy a mirigy egy vagy több hor­monjának elválasztása csökken vagy leáll, gyakran súlyos következményekkel. A cikk kóroktani és kórélettani alapokon ismerteti a kórismézés és a kezelés főbb tudnivalóit. A szerzők szeretnének hozzájárulni ahhoz, hogy a célszervek nem specifikus tünetekkel járó funkcionális deficitje esetén a nem endokrino­lógus kollégák gondoljanak a hypophysis elégtelenségének lehetőségére is.

A polyuria egyik oka az ozmotikus diurézis fokozódása lehet, különösen, ha a jelenség hirtelen alakul ki. Ennek hátterében a kiválasztott oldott anyagok (glükóz, urea stb.) megfelelő mennyiségű reabszorpciójának elégtelensége áll. A primer polydipsia, a centrális és a nefrogén diabetes insipidus állhat­nak a viszonylag híg vizeletelválasztással járó megnövekedett vízkiválasz­tás mögött. Primer polydipsiában a szervezet megfelelő válasza a fokozott vízbevitelre a polyuria, míg a diabetes insipidus bármelyik formájában kóros a vízvesztés. A cikkben a polyuria különböző formáit, majd az elkü­lönítő diagnózist tárgyaljuk.

A vízhajtókat a hypervolaemia és a magasvérnyomás-betegség kezelésére, valamint a kardiális dekompenzáció tüneteinek enyhítésére használjuk. 

A plazmából mért kopeptin – a bioaktív antidiuretikus hormon helyettesítő markere – meghatározásával az eddigieknél megbízhatóbban ismerhető fel a renális diabetes insipidus, illetve (a mérést NaCl-os stimuláció után vé­gezve) könnyebben elkülöníthető egymástól a részleges centrális diabetes insipidus és az elsődleges polydipsia.

A diabetes insipidus – ejtsd: diabétesz inszipidusz, magyarul „szomjbe­tegség” – olyan kórállapot, melynek fő jellemzője nagy mennyiségű, híg, vízszerű vizelet ürítése és csillapíthatatlan szomjúságérzés, állandó folya­dékfogyasztás. Bár a tudományos nevük részben megegyező, a szomjbe­tegség csak abban hasonlít a cukorbetegséghez, hogy annak is sok, híg vizelet ürítése lehet az első tünete.

A hyponatraemia a kórházi kezelést igénylő betegek között a leggyakoribb elektrolit-rendellenesség. Az ilyen esetek döntő részében az antidiuretikus hormon (ADH) elválasztása nem megfelelő módon fokozott mértékű. A thiazid/indapamid vízhajtó a nem kórházi körülmények között kialakuló hyponatraemia leggyakoribb kiváltó tényezője.

Egy most megjelent japán vizsgálat szerint a gyakori éjszakai vizeletürítés, azaz a nocturia hipertóniával és magas sóbevitellel állhat összefüggésben.

A noktúria a betegek életminőségét jelentősen befolyásoló panasz. A ré­gimódi szemlélettel szemben, amely a noktúriát egyértelműen az urológia tárgykörébe sorolta, ma már egyértelmű, hogy számos, különböző szakmákat érintő betegségcsoport állhat mögötte, ami megnehezítheti a háttér teljes körű feltérképezését. Az eredményes kezelési terv kialakításához szükséges a lehetséges okok azonosítása, és a helyes differenciáldiagnózis érdekében nélkülözhetetlen a részletes anamézisfelvétel és a folyadéknap­ló vezetése. Összefoglaló közleményünk célja, hogy a noktúria modern kezelési elveinek bemutatásával segítséget nyújtson a témával foglalkozó szakemberek számára. 

Hiponatrémiás betegek rendszeresen szorulnak háziorvosi, sürgősségi vagy kórházi ellátásra. E gyakran előforduló elektrolitzavarnak mind a diagnosztizálása, mind a kezelése összetett feladat, ráadásul a probléma megol­dásához nem áll rendelkezésre minden esetben egyértelműen használható vezérfonal. A hiányt két új nemzetközi irányelv lenne hivatva pótolni, ame­lyek azonban fontos kérdésekben ellentmodanak egymásnak.

A MEST szövettani pontrendszer javította az IgA-nefropátia prognózisának becslé­sét. Gyermekkori nefrózis szindrómában rituximabbal meghosszabbítható a reci dívamentes időszak. Lupusznefritiszben eddig nem sikerült igazolni az abatacept terápiás válaszarányt javító hatását. Sjögren szindrómában a glomerulonefritisz je­lentkezése időbeli összefüggést mutat a limfómák kialakulásával.